A mali konfliktus nyomában II.

Amíg a mali kérdésről szóló első cikk célja a konfliktus okainak feltárása volt, addig a második rész a francia katonai beavatkozás óta eltelt időszak következményeinek elemzését és a jövőre vonatkozó lehetséges forgatókönyvek feltárását tűzte ki célul. Mik a beavatkozás katonai és politikai következményei? Mik voltak és jelenleg mik a béke és biztonság megteremtésének akadályai, mennyire voltak hatékonyak a helyi és a nemzetközi szereplők ezek leküzdésében? Végül, milyen előrejelzéseket tehetünk a jövőre nézve?

soldier

  1. A nyílt felkelés leverése, nemzetközi katonai ellenőrzés a területek felett

A január 11-i francia légi csapást követően három különböző szereplő vette fel a harcot a szeparatistákkal és az iszlamistákkal szemben: a francia hadsereg, az ENSZ BT 2085. számú határozatával felhatalmazott afrikai vezetésű nemzetközi támogató misszió és a mali kormánycsapatok. Megakadályozták a felkelőket a főváros elfoglalásában és gyors sikereket értek el a stratégiai jelentőségű városok felszabadításában. A szövetséges erők két héten belül leverték a nyílt felkelést és ellenőrzésük alá vonták a területek döntő hányadát. Ezen a ponton, február közepére a harcban álló felek közötti hagyományos háború befejeződött, a felkelők gerillahadviselésre rendezkedtek be.

Northern_Mali_conflict.svg

2. Gerillahadviselés és terrorizmus

A terroristák rendszeresen hajtottak végre öngyilkos merényleteket, rajtaütéseket és emberrablásokat; valószínűtlennek tűnt, hogy e csoportok jelenlétét teljesen fel lehetne számolni. Ennek az oka egyrészt, hogy a felkelés rövid időn belül is viszonylag sikeresen építette fel a neki menedékül szolgáló hálózatot a helyi lakosság körében, másrészt nemzetközi határok átjárhatósága, mely visszavonulási és utánpótlási lehetőséget biztosított számára. Az újjászerveződött iszlamisták megtorló támadások folytatását határozták el a kormány és a nyugati „keresztesek” ellen, ami magában hordozza egy elhúzódó gerillaháború veszélyét. Mindezek mellett súlyos dilemmák merültek fel a nemzetközi katonai jelenlétet illetően. Bár az ENSZ BT 2100. számú határozata 11.200 fős békefenntartó misszió felállítását rendelte el (mely július 1-ével kezdi meg mandátumát), Francois Hollande elnök nem meglepő módon bejelentette, hogy a francia katonák létszámát az év végéig lépcsőzetesen 1000 főre csökkentik. A problémát az okozza, hogy a kéksisakos erők támadó műveletek végrehajtására nem bírnak felhatalmazással, az afrikai vezetésű egységek és a gyengén felszerelt mali hadsereg pedig nem rendelkeznek az ehhez szükséges katonai képességekkel. Hatékony módon erre csak a francia haderő képes.

3. A tuaregek szerepe

A helyzet megoldásának kulcsát a tuaregek és katonai szervezetük az MNLA jelentette. Ahogy azt az első cikkben kifejtettük a felkelők eredeti célkitűzése egy független tuareg állam létrehozása volt az észak mali területeken. Az eredendően szekuláris mozgalom azonban, szintén korábban részletezett okokból vallásos iszlamista befolyás alá került a dzsihadista csoportok bekapcsolódásával, amelyek a birtokba vett területeken bevezették az iszlám törvénykezést és súlyos bűntetteket követtek el a lakosság körében. Ilyen körülmények között az MNLA hajlandóságot mutatott a kormányerőkkel való megegyezésre. Utóbbiak számára ez különösen fontos lett volna, mert a tuaregek segítségével a terroristák gyökereinek felszámolására nyílt volna lehetőség. Sajnálatos módon azonban Bamako képtelen volt – vagy talán nem is állt szándékában – kihasználni az alkalmat. Képtelen többek között azok miatt a megtorló akciók miatt, amelyeket a visszatérő kormánycsapatok követtek el a helyiek ellen, és talán nem elég törekvő azért, mert abban bízott, hogy a nemzetközi erők segítségével olyan pozícióba kerül, mely a területi integritás helyreállítását és a biztonság megteremtését a turegeknek tett engedmények nélkül is garantálja. Végül mindezek ellenére a szomszédos állam Burkina Faso fővárosában sikerült részleges béke-megállapodást kötni a tuareg szervezetekkel, ami lehetővé tette az elnökválasztás megtartását az utóbbiak által ellenőrzött területeken, például a tuareg erősségnek számító Kidal városában. A megállapodás arra is kiterjedt, hogy a felek párbeszédet folytatnak Mali északi részének közjogi sorsát illetően.

4. Az alkotmányos rendszer újjáépítése

A katonai fejlemények mellett elengedhetetlen volt a katonai puccs és polgárháború után romba dőlt mali politikai rendszer újjáépítése. Az országnak nem volt demokratikusan megválasztott elnöke, az északi területeken nem működött a közigazgatás, továbbá a politikai döntéshozatal a katonaság befolyása alá került. A politikai újjáépítés a 3,25 milliárd dollár értékű, nemzetközi szereplők által felajánlott segély miatt is fontos volt, melynek lehívását elnöki és parlamenti választások megtartásának feltételéhez kötötték. Az elnökválasztás második fordulóját az 1994 és 1998 közötti miniszterelnök, Ibrahim Boubacar Keita nyerte meggyőző, 77,61 %-os fölénnyel. Az elsöprő győzelem ígéretesnek mondható, hiszen erős felhatalmazást biztosított az elnök számára, hogy hozzáfogjon a szükséges reformok végrehajtásához. A decemberi parlamenti választások tovább erősítették Keita politikai mozgásterét, hiszen az őt támogató pártok szövetsége a törvényhozás 147 helyéből 115-öt tudott megszerezni. Az elnök a katonai befolyás felszámolásában ugyan sikereket ért el (pl. civil minisztert neveztek ki a védelmi tárca élére, illetve letartóztatták a puccsista Sanogo tábornokot) és a biztonsági helyzetet is számottevően javította délen, de nem jutott a területi integritás és a terrorista sejtek felszámolása szempontjából oly fontos megállapodásra a tuaregekkel. Komoly kihívást jelent ezen kívül annak elérése, hogy hazatérjen az országot az elmúlt két évben elhagyó 560.000 ember.

5. A jelen helyzet és a kilátások

A tueregek és a kormány között született júliusi fegyverszünetet az MNLA időről időre felfüggesztette, egészen november 29-ig, amikor bejelentette, hogy megszűnteti azt, a kormányerők be nem tartott ígéreteire hivatkozva. Bamako már a kezdetektől fogva kizárta egy tuareg állam megalakításának lehetőségét, elismerte ugyanakkor, hogy valamiféle decentralizáció szükséges, erre a tuaregek joggal formálhatnak igényt. Ezzel szemben egyes szakértők álláspontja szerint Keita csak időhúzásra játszott, bízva a nemzetközi fellépés eredményességében. Az is elképzelhető, hogy a tuaregek hasonló célokra használták a fegyverszüneti megállapodást, alkalmazkodva a nemzetközi beavatkozás után kialakuló katonai realitásokhoz. Fontos megjegyezni, hogy a teljes függetlenség kivívása valójában nem áll az északi lakosság érdekében, hiszen kétségbe vonható, hogy mennyire képes a nagyrészt sivatagos Észak az önellátó működésre; és szegényes gazdasági adottságai mellett fejlődése a központi újraelosztástól függ. 2014 márciusában a csapatainak csökkentésében eltökélt, de a folyamatot elhúzni kénytelen Franciaország katonáinak létszáma az 1000 fő felé közelít, az ENSZ misszió tervezett 12.000 kapacitásának feltöltése azonban még csak féltávnál tart. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy az afrikai vezetésű ENSZ misszió és a mali haderő önmagában, a tuaregekkel való megállapodás nélkül képes lesz a dszihadisták kifüstölésére. A megegyezés egyébként azért is nehéz, mert az elnök támogatói bázisát adó fekete lakosság körében mindenfajta engedmény a tuaregek felé rendkívül népszerűtlen lenne. Továbbá maguk a tuaregek is megosztottak. Legújabb szervezetük, az MNLA-ból kiszakadt Koalíció Azawad Népéért vezetője nemrég bejelentette, hajlandó tárgyalásokat folytatni a kormánnyal. Ha a helyzet ebben a tekintetben, nem változik, vagyis a kormány és a tuaregek viszonya rendezetlen marad, lehetséges forgatókönyv az, hogy Maliban a globális dzsihadizmust bevonzó tartós frontvonal alakul ki. Fontos hangsúlyozni, hogy még ha a mali kérdés meg is oldódik, a probléma regionális méretű és a terrorizmus közel-keleti pozícióinak relatív meggyengülését követő afrikai térnyeréséhez kötődik.  Az amerikai hírszerzés által nemrégiben összeállított jelentés szerint a teljes térségnek növekvő terrorfenyegetéssel kell szembenéznie. Különösen azok az államok vannak veszélyben, melyek a mali intervencióban és az azt követő rendezésben aktív szerepet vállaltak. Ilyen ország Csád, Niger és Mauritánia. Emellett nagyrészt a Boko Haram tevékenysége miatt aggasztó marad, sőt a 2015-ös választások közeledtével kritikussá válhat a biztonsági helyzet Nigériában. Gyakorlatilag megszűnt a közrend és a biztonság a Közép-afrikai Köztársaságban, amely új, keresztény-muszlim konfliktus színhelyévé vált; a két Szudánban pedig folytatódnak a súlyos etnikai harcok. Különösen veszélyes Líbia és Szomália, mivel ezekben az államokban rendezte be kiképzőbázisait az Al-Kaida. Előbbit Yves Le Drian francia védelmi miniszter viperafészekként aposztrofálta, ahova a dzsihadisták visszatérhetnek, fegyvereket és utánpótlást szerezhetnek. Ilyen környezetben a nemzetközi közösség nem engedheti meg magának, hogy elveszítse az ellenőrzést Észak-Mali felett, amely összekötő kapocs a Maghreb és a Száhel térség között. Mindezek fényében valószínű, hogy a nemzetközi erőfeszítések intenzitása a Mali stabilizációban nem fog számottevően csökkenni.

sahel al qaeda

Kategória: Uncategorized

Címke:

Bálint Vidovics

Bálint Vidovics bemutatkozása

Vidovics Bálint vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadéves joghallgatója és a Mathias Corvinus Collegium tagja. 2013-ban a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán szereztem diplomát. Elsősorban a nemzetközi és európai uniós jog iránt érdeklődöm, de a blogon inkább komplex külpolitikai elemzésekre lehet számítani tőlem.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>