A duplagondol országa: az észak-koreai politikai rendszer alapjai

Egy ország, ahol a „romlott imperialista” nyugat képe és a Phenjanban „fellépő” Mickey egér gond nélkül megfér egymás mellett. Egy ország, amely saját nukleáris programmal rendelkezik, miközben milliók éheznek. Egy ország, amely a világ legelnyomóbb politikai rendszerét működteti, miközben a „demokratikus” jelzőt szerepelteti nevében, és ahol Denis Rodman vezető diplomataként tárgyalhat. Ez Észak-Korea, a világ utolsó totalitárius rendszere.

Politikai rendszerének és az uralkodó rezsim hatalmának alapja és fenntarthatósága három megközelítésből is elemezhető. Ezek a rezsim és a társadalom kapcsolata (hogyan kontrollálja a társadalmat), az elitcsoportok közötti interakciók (hogyan kontrollálja a rezsim az eliteket), valamint a nemzetközi szint (a fenntarthatóság nemzetközi feltételei és a külpolitika, mint a belpolitika eszköze). A három kérdéskör egymással interdependens viszonyban van, elhatárolásuk szükségszerűen önkényes eljárás. Bármely szempontot vizsgáljuk is annak megítélése a másik két szempont értékelésének függvénye is. A társadalmi elfogadottság és a sikeresen kivitelezett külpolitikai manőverek fegyverként szolgálnak a belső hatalmi harcokban, ugyanígy az elitek kézben tartása és a megfelelő módon interpretált külpolitikai eredmények hatékonyabb politikai ellenőrzést és növekvő legitimációt szavatolnak a társdalom vonatkozásában. Ebben a cikkben a három lehetőség közül a társadalom feletti ellenőrzés aspektusának vizsgálatára vállalkozom.

130908-rodman-kim-jong-un-1145p.photoblog600

10korea-articleLarge

A Svájcban tanult Kim Dzsong-Un hatalomra kerülésekor sokan, köztük szakértők is, politikai és gazdasági reformokról szóló várakozásaiknak adtak hangot. Az ellentmondást nem tűrő retorika és az elmúlt több mint két év általános tapasztalatai azonban bizonyították az ehhez hasonló előrejelzések megalapozatlanságát. A Kim dinasztia fenntartja a társadalom mindent átölelő, akkurátus ellenőrzésének gyakorlatát, az elnyomás eszközeinek széles tárházát használva a „soft power” szofisztikáltabb technikáitól a nyers erő alkalmazásáig. Előbbi az információ és tudás megszerzését biztosító csatornák felügyeletét, illetve kisajátítását jelenti az oktatás és kultúra uniformizációja, a média propagandagépezete, sőt a mozgásszabadság (külföldi és belföldi utazások) korlátozása révén. A hatalom nem ajánl fel kompromisszumot a magánszféra tiszteletben tartásáról, behálózza a koreai emberek mindennapi életét is. Jól illusztrálja mindezt az öt-öt családot ellenőrző felügyelőtisztek hálózata. A tisztek feladata, hogy nyomon kövessék, összhangban áll-e a családok életvitele az állami útmutatásokkal. Ilyen módon kiváló lehetőség nyílik a gyanús vagy ellenséges elemek megfelelő időben történő kiiktatására.

Az észak-koreai társadalmat hermetikusan elzárják attól a kisszámú külfölditől (többnyire tudósítók vagy civil szervezetek munkatársai), aki bebocsátást nyer az országba; kiválasztott emberekkel, kijelölt helyeken érintkezhetnek. A látogatók elbeszéléseikben gyakran emelik ki, hogy előzetes várakozásaikhoz képest az ország nem egy elviselhetetlenül elnyomó rendszer képét mutatta. A főváros egyfajta nemzetközi kirakatként szolgál, míg a vidék Észak-Koreája rejtve marad a világ szemei elől. Pozitív kivételt jelent a kormány és az AP között 2012-ben született megállapodás, melynek értelmében az amerikai hírügynökség, elsőként a nyugati hírügynökségek közül állandó irodát nyithatott Phenjanban. A soft power eszköztárának részeként a rezsim előszeretettel és szisztematikusan használja fel a demokrácia építőelemeit. A politikai részvétel látszata fontos szerepet játszik. Ahogy ötévente mindig, idén márciusban is parlamenti választásokat tartottak, melyen igen és nem lehetőségek közül választva juttathatták a Demokratikus Front az Atyaföld Egyesítéséért nevű központi mozgalom által előzetesen megnevezett jelölteket a Legfelsőbb Népi Gyűlésbe. A rendszer demokratikus jellegének kihangsúlyozása mellett, a választások praktikus eszközei az elitcsoportok kézbentartásának pozícióosztás révén, valamint a népszámlálás sajátos módját is jelentik.

all-vote-yes2

A Korea-közi családegyesítési programot akár az elnyomás enyhülésének részeként is értelmezhetnénk, a rezsim azonban inkább előnyök megszerzésének lehetőségeként tekint rá. A 2000-ben indult kezdeményezés 2010-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal évente megrendezésre került, amikor is felfüggesztették, azután, hogy Észak-Korea támadást intézett egy vitatott hovatartozású sziget ellen. Éveken át tartó egyezkedés után, idén februárban az észak-koreai hegyi üdülőben Kumgangban újabb találkozóra került sor. A tárgyalások során Phenjan tudatosan törekedett rá, hogy a családegyesítéshez gazdasági és biztonsági kérdéseket kössön. Konkrét feltételként a keszongi ipari központ és a már említett kumgangi üdülő újraindítását szabta, melyekből korábban jelentős bevételekre tett szert. A 80.000, elvesztett családtagjaival találkozni kívánó polgára részéről a dél-koreai kormányra nehezedő nyomás miatt Észak joggal remélhetett előnyös tárgyalási pozíciókat.

A mindenre kiterjedő állami útmutatások a rendszer hivatalos ideológiai hátteréül szolgáló juchen alapulnak, melyet maga Kim Ir Szen dolgozott ki. A juche ugyanakkor több mint ideológia, kiterjedését és befolyását tekintve mindent átfogó hitrendszerként határozható meg, a koreai nacionalizmus és a marxizmus leninizmus kombinációjaként, az előbbi elsőbbségével. A koreai nacionalizmus a japán gyarmati időkre nyúlik vissza és a megszállók asszimilációs törekvéseivel szembeni ellenállás szülte. Az erőteljes japánellenesség és antiimperializmus a kommunista vezetésű felszabadítási háborúval stabil alapot biztosítottak Kim Ir Szen indoktrinációs tervei számára. A japán- és nyugatellenes attitűd összekapcsolódott, és további igazolást nyert a koreai háború során, melyre a koreai nemzeti egyesítést megakadályozni kívánó és Japánnal is kooperáló USA narratíváját lehetett felfűzni. A juche egyrészt a kohézió és ideológiai megbízhatóság növelésének belső eszköze, másrészt pedig a rezsim külpolitikájának önigazoló értelmezési kerete.  A juche elutasítja a függőséget és a politikai és gazdasági értelemben vett önellátás fontosságát hangsúlyozza. Ezen célok elérése érdekében egy alapvetően ellenséges nemzetközi környezetben elengedhetetlen a katonai képességek fejlesztése. Tulajdonképpen ilyen ezzel indokolják nukleáris programjukat, mint az elrettentés eszközét.

A soft poweren túl a rezsim a totalitárius rendszerek „jól bevált” módszereként természetesen erőszakot is alkalmaz. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által felállított, Észak-Korea emberi jogi helyzetével foglalkozó bizottság február 17-én egy, az emberi jogok szisztematikus, széleskörű és súlyos megsértéséről beszámoló, 370 oldalas jelentést tett közzé. „Ezek az emberiesség elleni bűncselekmények magukba foglalják a népirtást, gyilkosságot, rabszolgává tételt, kínzást, bebörtönzést, kényszerabortuszt, nemi erőszakot, és más szexuális bűncselekményeket, üldöztetést politikai, vallási, etnikai vagy nemi alapon, továbbá a lakosság erőszakos áttelepítését, az éhínség tudatos elhúzását. A vizsgálat szerint a hagyományos büntetés-végrehajtáson kívül kb. 120.000 embert tartanak fogva koncentrációs táborokban. Az elkövetett bűnök súlya ellenére valószínűtlennek tűnik, hogy a rezsim tagjait a jövőben személyesen vonják felelősségre a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt. Egyszerűen azért, mert ehhez a Biztonsági Tanács döntésére lenne szükség, melyhez állandó tagként az Észak-Koreával különleges viszonyt ápoló Kína nem fog hozzájárulni.

1228-20-19-900x586

Az észak-koreai társdalomról rendelkezésre álló információink természetesen rendkívül korlátozottak. Minden nagy ívű következtetés fenntartással kezelendő, a fent leírtak alapján azonban talán joggal vethetjük fel a lehetőségét, hogy hetvenévnyi kirekesztő, az önálló gondolatokat csírájukban elfojtó diktatúra egyfajta párhuzamos univerzumba helyezhette az észak-koreai társadalmat. Nem legyinthetünk teljes bizonyossággal a Kim Dzsong Il temetésén sírva és toporzékolva gyászoló emberek láttán, megkérdőjelezve érzelmeik valódiságát, okkal lehetnek azonban erős kétségeink az észak-koreai lakosság demokratikus társadalomba való integrációját illetően.

Kategória: Uncategorized

Címke:

Bálint Vidovics

Bálint Vidovics bemutatkozása

Vidovics Bálint vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadéves joghallgatója és a Mathias Corvinus Collegium tagja. 2013-ban a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán szereztem diplomát. Elsősorban a nemzetközi és európai uniós jog iránt érdeklődöm, de a blogon inkább komplex külpolitikai elemzésekre lehet számítani tőlem.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>